Vélemények

Olyan konyhabútort szerettem volna, ami a lehető legjobban kihasználja a teret. A mester már a megtervezésben is segített, majd a még tervezési fázisban felmerült változtatási igényeimet is rugalmasan kezelte. Időben és magas színvonalon készítette el a konyhát. Azt is fontos megemlíteni, hogy nem merültek fel közben „váratlan” költségek, annyiért dolgozott, amennyiben az elején megállapodtunk. Nagyon elégedett vagyok a munkájával, csak ajánlani tudom.
Erika

„Egy esztergomi konyhát rakott össze nekünk a mester. Az egész folyamatban
a segítségünkre volt szakértelmével, a megrendeléstől egészen az beépítésig.
Az összeszerelésre szánt időt jól mérte fel, az időpont egyeztetésben pedig rugalmas volt. Minden nap tisztaságot hagyott maga után. A felső szekrények felszerelésekor pedig végig szem előtt tartotta a biztonságot.
Csakis ajánlani tudom!”
Tibor

„A feleségem és én egy új építésű családi ház konyhájának tervezését és kivitelezését bíztuk Krisztiánra. Egy modern és letisztult konyhát kaptunk.
A tervezésnél a hely adottságait és igényeinket is maximálisan figyelembe vette. Sőt, a már elkészült és beépített bútoron is változtatott a feleségemtől ajándékba kapott beépíthető borhűtő miatt :).  Külön kiemelném a munka megkezdése előtti előkészületeket. A konyha-és nappali járólapját hullámpapírral borította le, az esetleges sérülések elkerülése végett.
Az adott munkanap végén mindig tisztán hagyta maga után a munkaterületet. Igazán baráti viszonyban váltunk el egymástól. Szakértelme, precizitása és gyorsasága méltán kiérdemelte ajánlásunkat.”
Erika, Frigyes

„Egy galéria alatti beépített szekrényt csináltak nekünk. Körültekintő, precíz, profi csapat. Szakszerűen és gyorsan mérték fel és adtak ajánlatot a szekrényre. Mivel egy viszonylag nagy építményről van szó, kb. 1 hetet töltöttek nálunk, amíg minden kész lett és a helyére került. Nagyon kedves, vidám emberek, igazán megszerettük őket, kicsit szomorúak is voltunk, mikor kész lettek és már nem jöttek többet. Reméltük, hogy majd garanciális ügyintézés keretében még hívhatjuk őket, de sajnos azóta is minden tökéletes :(„
Dániel

„Igazán szorult helyzetben voltam a megfelelő kivitelező megtalálásával, mikor a kávézómat megnyitottam. Krisztián és Peti az utolsó pillanatban érkeztek a megmentésemre. A tervezővel való közös munka gördülékenyen ment, a srácok nagyon konstruktívan és a megfelelő megoldásokat keresve álltak a munkához. Korrektek és megbízhatóak voltak, kéréseimet rugalmasan és nagyon segítőkészen teljesítették. A munka szuper hangulatban telt, gyorsan és pontosan fejezték be, minden a megbeszéltek szerint zajlott. A bútorral tökéletesen elégedett vagyok, szépsége mellett nagyon praktikus és tartós.”
Borbála